Munkatársaink

Vezetőség

Bergmann Erzsébet
Tulajdonos, ügyvezető
Bergmann Péter
Tulajdonos, ügyvezető
dr. Bergmann Krisztina
Jogász

Igazgatóink

Hegedűs László
Értékesítési Igazgató

2007-ben csatlakoztam a Bergmann Csapatához, főiskolai tanulmányaimat követően. Közgazdász diplomám mellett mérlegképes könyvelői és IFRS könyvelői végzettséggel rendelkezem. Az évek során jelentős szakmai tapasztalatot szereztem cégcsoportok, nemzetközi multinacionális társaságok, valamint befektetési alapok-alapkezelők és tőkekockázati alapok-alapkezelők könyvelése és adózása kapcsán. Munkánk során fontos, hogy ügyfelünk minden igényét megismerjük és teljeskörű szolgáltatást nyújtsunk részére. Ezért fő feladatom, hogy ügyfelünk igényei felmérését követően a lehető legjobb szolgáltatáscsomagot állítsuk össze, partnerünk megelégedettségére.

Kiss József
Szakmai Igazgató

Gimnázium után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója lettem, ahol az alapképzést követően számvitel szakirányon tanultam tovább. Már negyedévesként elkezdtem a tárgyi eszközök könyvelésével megbízott gyakornokként dolgozni az első munkahelyemen, ahol a diploma után könyvelői, főkönyvelői, végül a gazdasági terület felügyeletével megbízott ügyvezetői pozíciót töltöttem be, és értékes tapasztalatokat szereztem a több országban működő, de családi tulajdonban álló vállalatcsoport magyar csapatában. A Bergmannhoz szakmai igazgatóként csatlakoztam, és e minőségemben hozzám tartozik a szakmai munka színvonalának biztosítása, a feladataink ellátásához használt szakmai szoftverek működésének felügyelete, a fejlesztések irányítása, valamint a transzferár-tanácsadás. Sokan jósolták már meg a könyvelői szakmai végét, és ez mindig 5 év múlva következett volna be. Velük ellentétben én abban hiszek, hogy a szakmánk hosszú távon is megmarad, de át fog alakulni. A munkámat abban a szellemben végzem, hogy ebben az átalakult környezetben hatékonyan és értékes végterméket biztosítva tudjuk ügyfeleinket kiszolgálni. A munkakörömben történő helytálláshoz szükséges rendszeres feltöltődésben a kerékpározás, az úszás és a zene segít.

Soltész Sándor
Általános Igazgató

Szerencsésnek érzem magam, mert az Iroda folyamatos fejlődését pályám is szorosan követhette, a bérelszámolási osztály vezetése és a humánerőforrás-menedzser diploma megszerzése meghatározó  mérföldkővé vált életemben.

Jelenleg Általános Igazgatóként az Iroda HR rendszere mellett főként a minőségirányítás és a belső folyamatok működéséért, beruházások és fejlesztések megvalósításáért felelek. Cég-, és ügyfélismeretem miatt munkaköröm gazdagíthatom Társaságaink képviseletével, marketinggel és érdekesebb értékesítési feladatokkal is. Egy-egy fontosabb projekt menedzselése sem áll távol tőlem, ügyfeleinknek munkaügyi-, ügyvitelszervezési és HR ügyekben tudok tanácsadóként segíteni.

Szabadidőmet családommal szeretem tölteni. Rendszeresen sportolok, olvasok és az „ulti”-játék nagy szerelmese vagyok.

Osztályvezetőink

Balasi Mónika
Számviteli osztályvezető

Számviteli és pénzügyi főiskolán végeztem számvitel szakon. A Bergmann Könyvelő Iroda Kft-nél töltöttem kötelező szakmai gyakorlatomat, majd a diplomám megszerzése után itt munkába is álltam.

16 éve vagyok tagja a könyvelő iroda csapatának, ahol jelenleg számviteli osztályvezetőként dolgozom Feladataim közé tartozik az osztályon lévő portfólió kezelése, ügyfelekkel való kapcsolattartatás, projektmunkákban való részvétel és az általam vezetett kollégák támogatása, koordinálása.

Célom a stabil együttműködés és harmonikus kapcsolat kialakítása az iroda és az ügyfelek között, illetve felmerült probléma esetén a leghatékonyabb megoldások feltárása.

Krén Dóra
Számviteli osztályvezető

közgazdász, adótanácsadó, IFRS mérlegképes könyvelő

Közgazdasági szakközépiskolában végeztem, majd külgazdasági szakon szereztem közgazdász diplomát. A Bergmann Irodában mérlegképes könyvelőként kezdtem dolgozni, további tanulmányaimat a gyakorlatban megszerzett tapasztalataimmal párhuzamosan fejlesztettem, bővítettem.

Jelenlegi munkakörömben hosszú idő óta dolgozom. Folyamatos kihívásokkal járó feladatköröm egy számviteli osztály vezetése, melyet az évek alatt megszerzett szakmai és vezetői tapasztalataimmal szeretnék minél hatékonyabban és sikeresebben irányítani.

 

Célom, hogy ügyfeleimet és munkatársaimat szakmai tudásommal segítsem a közös munka során.

Somkutiné Kontyi Réka
Számviteli osztályvezető

Közgazdász, adótanácsadói, mérlegképes könyvelői és IFRS mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkezem. Angol nyelven jól kommunikálok. 2003-ban csatlakoztam a Bergmann Könyvelő Irodához. Jelenleg 25 fős számviteli osztályt vezetek 3 helyszínen (Váci út, Böszörményi út, Kecskemét) és több, mint 200 ügyfélért tartozom felelőséggel. A számvitel-, adózás területén magabiztosan mozgok, ezzel egyidejűleg a vezetés is közel áll hozzám. Szeretek emberekkel foglalkozni; hatékony, egymást elfogadó és támogató csapatban dolgozni. Hazai- és nemzetközi, közép- és nagyvállalati szektorban érzem jól magam, de volt már lehetőségem tapasztalatot szerezni az állami szférában is.  Széleskörű szakmai ismeretekkel rendelkezem, kezdve a főkönyvelői szolgáltatás nyújtásától az átalakuláson, adózási kérdéseken át, egészen az állami támogatások elszámolásának ellenőrzéséig. 

Tóth-Balog Mónika
Számviteli osztályvezető

A Debreceni Egyetem Agrártudományi szakán végeztem, mint gazdasági agrármérnök, ahol megszereztem a mérlegképes könyvelői képesítésemet is.

2006 óta dolgozom a Bergmann-nál. Szakmai tudásomat adótanácsadó képesítéssel is kiegészítettem. Széleskörű tapasztalattal rendelkezem adózás területén. Jelenleg a belvárosi Iroda vezetőjeként és számviteli osztályvezetőként erősítem az Irodát. Osztályunk elsősorban főkönyvelői szolgáltatást, számviteli és adótanácsadást nyújt  megbízóink részére. Célkitűzésem között szerepel, hogy a folyamatosan változó jogszabályi környezet mellett megfelelő felkészültséggel, a lehető legjobb megoldással tudjuk támogatni Ügyfeleink vállalkozásait.

Berente Anita
Bérszámfejtési osztályvezető

Közgazdasági  szakközépiskolában sajátítottam el a pénzügy számviteli alapokat, majd a BGF Pénzügyi Számviteli Főiskola - Számviteli karán sikeres közgazdászként végeztem 2010-ben. Szakmai gyakorlatomat a Bergmann Könyvelő Irodában a bérszámfejtési osztályon 2009 őszén kezdtem meg és 2010 év elejétől csatlakoztam a csapathoz.

Jelenleg a kecskeméti és szegedi Bergmann irodák bérszámfejtési osztályát vezetem és szakmai támogatást adok a budapesti bérszámfejtési kollégáknak. Több mint 10 éves szakmai és belső szervezeti tapasztalatom miatt könnyen tudom támogatni a munkatársak munkáját. Célkitűzésem közé tartozik, hogy a bérszámfejtő kollégáinknak átadjam a szakmai tudásom, ezáltal építhetjük fel a jövő generációját. 

Dr. Báló Rita
Bérszámfejtési osztályvezető jogász, adótanácsadó

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem jogászként, majd a Gazdaságtudományi Kar jogász-közgazdász szakirányú továbbképzésén 2004-ben. 2005-ben az akkori Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál helyezkedtem el, ahol végigjárva a ranglétrát betekintést nyerhettem az ellenőrzés, a végrehajtás és a másodfokú adóhivatali megállapítások bírósági képviseletének eljárásba is.

Az adóhivatali tapasztalatok birtokában kerültem a Bergmann Iroda tanácsadó részlegére, ahol később a Jogi és Adótanácsadó Osztály vezetéséért voltam felelős. Munkám során ügyfeleink Áfa illetve valamennyi adónemet érintő átfogó ellenőrzéseinek képviseletével, jogorvoslati és adószakértői vélemények, adózási tájékoztatók készítésével foglalkoztam.

Jelenleg a budapesti központi irodánk Bérszámfejtési Osztályának 15 fős csapatát irányítom, ahol a Nexon bérprogramon keresztül a vidéki részlegeinkkel karöltve cca. 12 ezer fő teljeskörű számfejtését végezzük. Emellett több nagy vállalat társadalombiztosítási kifizetőhelyi feladatait is ellátjuk. Személyesen támogatom ügyfeleinket a bérszámfejtésre vonatkozó tanácsadási szolgáltatásokkal.

Munkám során az Ügyfelek érdekeit szem előtt tartva a legnagyobb diszkrécióval járok el.

Korpásné Juhász Sarolta
Könyvvizsgálati osztályvezető

2008 óta vagyok a Bergmann Könyvszakértő Kft. könyvvizsgálatokért felelős vezetője. Főbb feladatom a  könyvvizsgálati terület  irányítása, átalakulások könyvvizsgálatának lebonyolítása, Európai Uniós és állami támogatások könyvvizsgálói hitelesítése, IFRS package-ek ellenőrzése, konszolidált beszámolók auditálása, gazdasági társaságok pénzügyi és gazdasági átvilágítása. Portfóliónk szerteágazó, tartoznak hozzánk építőipari, termelő és szolgáltató vállalkozások egyaránt, több cégcsoport könyvvizsgálatát is végezzük.

Korábban magyar középvállalkozásoknál töltöttem be számviteli, kontrolling területeken vezetői feladatokat.

Lugosi Ákos
Kontrolling vezető

Karrieremet 2003-ban a Wallis csoportnál kezdtem, ahol professzionális környezetben ismerhettem meg a vállalati teljesítménymenedzsment szemléletét, ideértve az adatfeldolgozási eljárásokat, az elemzési és kiértékelési módszereket valamint az azt kiszolgáló informatikai rendszereket. Ezen ismereteim segítségével a későbbiek során közreműködtem egyes hazai cégcsoportok sikeres tőzsdei bevezetésében (IPO), illetve rendszeres jelentési kötelezettségeik teljesítésében. Azóta is alapvetően az ilyen rendszerek alkalmazásával, illetve bevezetésével foglalkozom, folyamatosan követve a technológia fejlődését.

Jelenleg társaságunk teljesítményirányítási menedzsment szolgáltatásának vezetését látom el, mely során ügyfeleinknek biztosítunk magas színvonalú szaktudást és támogatást a teljesítménymenedzsment területén, akár folyamatos operatív, akár eseti stratégiai döntéseik kapcsán.

Szakértőink

Dr. Szlovák Anita
Jogász, Adótanácsadó, ÁFA szakértó

Jogászként végeztem a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán, már ekkor érdekelni kezdett a pénzügyi jog világa, különösen az adózás. Ismereteim mélyítésére továbbképeztem magam, 2010. évben adójogi szakjogász lettem.

Az adóhivatalban helyezkedtem el revizorként, később jogászként dolgoztam, 2008-tól osztályvezető, 2009-től főosztályvezető-helyettes, 2013-tól főosztályvezető lettem kiutalás előtti ÁFA területen. Feladataim közé tartoztak az ellenőrzésre történő kiválasztás, a vizsgálatok lefolytatásának irányítása, a kiutalásról való döntés, határozatok kiadmányozása.

Az adóhatóságnál eltöltött 21 év kellő tapasztalatot adott a gazdasági események ellenőrzési szempontú megítélésében, melyet a mostani munkám során kellő hatékonysággal tudok majd hasznosítani, így kezdetben az alábbi feladatokban bizton számíthattok szakértelmemre:

-         ÁFA ellenőrzéseken való képviseletben, ÁFA adóügyekben szakértői-, és ellenőrző tevékenység,

-         Nagyösszegű visszaigénylés (vagy egyéb okból kockázatos bevallás benyújtása) esetén belső konzultációs tanácsadás,

-         ÁFA teljesítési hely-, idő- és hatály meghatározása szerződésből, az adózási esetek körülményeinek szakszerű vizsgálata,

-         „NAV revízió” szemléletű esettanulmányok készítése,

-         (külső-belső) ÁFA oktatások megtartása,

-         közvetlenül ügyfeleink részére üzleti adótanácsadásban való részvétel, annak önálló nyújtása.

 

A munkám mellett a hobbim a lovaglás és az úszás. Szeretek utazni, megismerni a különböző országok kultúráját.

Dr. Madai Péter
Jogász, Adótanácsadó

A 2019. évben csatlakozott az  irodához. Szakvizsgázott jogász, ezen felül adótanácsadó képesítéssel is rendelkezik. Tapasztalata van gyakorlatilag  minden adónem vonatkozásában, nemzetközi adózásban, ezen kívül több adóátvilágítási, struktúrálási projektben is részt vett. Az adóhatóságnál töltött éveknek köszönhetően széleskörű tapasztalattal rendelkezik az ellenőrzések, illetve az ezt követő hatósági eljárások tekintetében is. Angolul beszél.

A több mint 100 országban jelenlévő UHY (nemzetközi könyvelő és tanácsadó) szervezet egyik kapcsolattartója az Irodában.

Elsődleges célja az Irodán belül az ügyfelek tényleges, eredménnyel is járó segítése, megfelelő alapossággal és türelemmel.
Szabadidejében - a család mellett - szeret sportolni, utazni, barátokkal kikapcsolódni.

Ügyfélportál